2016. január 31., vasárnap

Prológus

Élet a mese után... 

 _____________________________________________
Sziasztok! :)
Először is szeretném megköszönni az idáig kapott érdeklődést!
Sokak segítsége nélkül ez a blog se lehetne ilyen. Hálás vagyok mindenkinek aki támogatott, és bármi véleményetek adódna, ne bújjatok a nyúlüregbe, szívesen fogadom elvégre a blog első soron miattatok van.
Kezdetét vette a történet, és hamarosan fokozatosan jövök a részekkel! 
"Legbelül mind  őrültek vagyunk félelmekkel, képzeletekkel tele!" 
_____________________________________________




Mindenkinek meg van az első emléke az életének valamely gyermeki évéből. Egy balesetről, születésnapról, vagy akár családi élményről, amely elültette sorsának magját mélyen a nagyvilágban. Én mégis elvesztem, a szilárd félelem kerget az őrület sötétjébe. Egy eldugottan hagyott, szürke sarokba szorongat, hogy ne láthassam továbbra se a múltam részeit. Magam sem tudom, ki vagyok, honnan jöttem. Az egyetlen régi, halovány kép az elmémben hat éves koromból, egy árvaház négy fala között született, mégpedig főképp egy mosolygó női arc éles vonásai rémlettek. Vállig érő fekete haja mindig a frissen vágott rózsa édeskés illatát árasztotta. Kezének puhaságát az arcomon éreztem, és leheletnyi tapintása jobban nyugtatott minden másnál. Tengerkék tekintete, ha kellett vigasztalt, parancsolt, vagy akár szigort tartott. Telt, mégis nőies kiállása a szeretetét sugározta vissza minden egyes gyerek felé. A városi gyermekotthon egyik gondozója volt, de én mégis az anyát éreztem benne. Álmaim rémétől, viszont még ő se védett meg. Minden este kísértett egy pusztulásban álló, furcsán őrült ország képe. Benne egy már túl gúnyos mosolyú macskával, kinek testét kék tigriscsíkok tarkítottak, és egy kalappal ékeskedő különös kinézetű férfi nyomába ólálkodott szüntelen. Egy ketyegő órával ugráló fehér nyúl vezetett mindig erre a helyre, de onnan ki csak a felébredés mozzanata zökkenthetett ki. Alvás közben a sírás fojtogatott, és kezemet martam vörösre akaratomtól függetlenül. Éjszakai kiabálásom nap, mint nap felébresztette az árvaház lakóit, gondozóit. Mind ez addig ment, míg egyszer a hetedik születésnapom előtt az árvaház bejárata mellé egy nagyobb, fekete autó nem gördült. Láttam, ahogy a kevéske cuccomat felteszik a kocsira, az egyetlen kis rongybabámat, és a ruháimat, majd azokat követve engem is a tágas hátsó részbe ültettek. Megviselt és régi volt, ki is rázott a hideg, de nem a közegtől, hanem egy rossz előérzet miatt.
________________________________
- Hová visznek engem Anna néni? – kérdeztem félelemmel átitatott hangon. Ő beletúrt ében fekete hajába, majd így válaszolt:

- Egy jó helyre kincsem! Ott kedves emberek fognak majd körülvenni, és segítenek, hogy ne legyen több rémálmod – hangja higgadtan csengett a síri csöndben, de pillantása zaklatott volt.

- Itt akarok maradni! 

- Nem lehet! – beszéde elcsuklott a kijelentés közben.
_________________________________

 A kocsi ajtaja bezárult, és az elég nagytermetű sofőr aljas mosolyra húzta arcát, majd elindította a járművet. Így kerültem ide az eldugott driwhood-i gyermekeknek működtetett elmegyógyintézetbe, ahol a céljuk az, hogy az átlagtól más gyerekeket elkülönítsék. Szemükbe minket emberszámba se lehetett venni, csak nyűgök voltunk akiket távol kell tartani a külvilág legapróbb érintésétől is.
A több, mint kilenc itt töltött év leforgása sem változtatott semmin. Az álmaim egyre erősebbek a bizonyos ország szenvedéseiről. Valósabbnak tűnik, és érzem, hogy az uralma alá von ez az eksztázis. Hangok sugallnak a fejemben, és veszekedést nem tűrve tettekre kényszerítenek. Adódik a kérdés… Vajon ki vagyok én?

- Alicya! – szólított meg a szobatársam remegve. Ott gubbasztott az ágy végében a fehér, rongyos köntösébe burkolózva, és sötétbarna hajzuhataga a térdére borulva takarta lábát.

- Igen, Emma? – kérdeztem vissza, majd felkeltem az ágyamról, és elkezdtem óvatosan felé haladni.
Hajlamos volt a gyors kedélyváltozásokra, és agresszióra, így egy kissé tartottam a távolságot, és az ágyától kétlépésnyire megtorpantam.

- Szökjünk el innen! – Jelentette ki parancsoló hangleejtés közepette, majd lábai oltalmából felnézve egy szinte groteszk mosoly sejlett arcán. Éreztem a hátrálás erős ingerét, de akaratomnak mindenben ellent mondott a testem, és földbe gyökerezett a lábam.

- Nyugodj meg, Emma! Ne beszélj ilyeneket!– szólaltam meg lassan, suttogva.

- Nem! Nem maradok tovább itt! Kizárt! – ordítozott, és egy szempillantás alatt felugrott az ágyról.
Felém indult a határozottságot sugárzó lépteivel, majd karomat erőteljesen a fehér falhoz szorította, de vele együtt a testemet is. Amikor közelebb hajolt, éreztem kellemetlen leheletének melegét és azt, hogy a körme a csuklómba mélyed. Keze egyre szorította az enyémet, ami így mozdulni is képtelen lett volna.

- Nem tarthatnak itt tovább! – egyre elszántabban, és ridegebben fúrta sötétbarna tekintetét az én szemembe. Nem volt saját maga, a semmitmondó közömbösség rejlett minden pillantásában.

- Nővér! Segítség! – kiabáltam a lehető leghangosabban, annak reményében, hogy kérésem nem süket fülekre talál. 

Másodpercekkel később az ajtó kicsapódott egy mély nyikorgás kíséretében. Két férfi és egy női alakot pillantottam meg, akik nagy nehezen le is szedték rólam a még mindig őrjöngő Emmát. Keze az utolsó pillanatokban is felém kapott volna, de végül sérülés nélkül kihurcolták a szobából. Amikor hallottam a zár kulcsának csöndbemarkoló zörgését tudtam, hogy most már egyedül vagyok.
Lábaim a testem neheze alatt összerogytak és a falat támasztva, ültem le a jéghideg padló felszínére. Könnycsepp gyűlt a szemembe, de okát még én magam se tudtam volna megmondani. Karomhoz kaptam, láttam a nemrégiben belefúrt éles körmök vöröslő, mély nyomát. Emmát az elmegyógyintézet tette tönkre, a mindentől való elzárás, a kezelés, amiben nem is emberként tekintettek rá, hanem egy külön lényként. Lehet nekem is ilyen sorsom lesz, ugyanis ez volt Driwhood valódi arca… a megmagyarázhatatlan őrület csalfa otthona.


2016. január 25., hétfő

Coming soon #2 (Változott)

 Prológus:
-Alicya szemszöge
-elmegyógyintézet
-több év eltelte az eredeti történet óta
-legelső emlék
-Január 31-ig
...



Ízelítő az első fejezetből: Nemsokkal a prológust követően.

Első fejezet:
-Alicya szemszöge
-elmegyógyintézet
-titkok
-emlékek
-kísértő álmok
-terv



  

2016. január 24., vasárnap

2016. január 23., szombat

Kiegészítések

A kiegészítő részek a történet játszódása előtti múltba fognak visszanyúlni, vagy egy adott fejezetet  mutatnak be bővebben. (pl.: 1 fejezet - kiegészítő rész)

A fejezetekhez kapcsolódó kiegészítés mindig az adott részben zajlott eseményeket mutatja be egy másik szemszögből. Mindezek ellenére, viszont nem mindegyikhez fog külön egy tartozni.

FONTOS: Ezek a részek NEM viszik tovább az eseménysort csupán egy-egy plusz élményt adnak, így ha esetleg nem olvasod el valamelyiket, attól még nem borul fel semmi a történet eredeti  menetében. :)

Coming soon!

Képek

A könyvborító megtekintéséhez: Katt ide!
















































Forrás: Google

/Ha valamelyik kép megtetszett, és vinni szeretnéd, dobj egy üzit, és megbeszéljük! (Mivel az oldal nem engedi hogy kijelöld/lementsd)

Megjöttünk! - Szereplők

 Egy jó pár év eltelt azóta, hogy Alice Csodaországban járt. Nézzük mi változott!


 Alicya

-Alice lánya, akinek az anyjáról alkotott emlékei a homályba vesztek egy tragédia után.
-Elsőnek árvaházban majd elmegyógyintézetben élt.
-Egy olyan sorsot kellene követnie, és valóra váltania, amit nem is neki szántak... vagy talán mégis?






 Maggie Hatter

-Mad Hatter (Bolond Kalapos) lánya.
-Lázad Csodaország mostani helyzete ellen, és egy titok fűzi a múlthoz.





A fehér nyúl

-Alicet keresi évek óta a legenda miatt.


 

Cheshire

-Maggie támogatója pont úgy, mint régen az édesapjának is.










A szívkirálynő gyerekei:

Damon Hearts

-A szívkirálynő legidősebb fia, és egyben a trónvárományos.
-Anyja egyetlen támogatója a gyermekei közül.

 



Dimitry Hearts

-A középső testvér, aki származása ellenére, mégis a lázongókat védi. Vajon csak egy adott személy miatt, vagy többről van szó?






William Hearts

-Damon ellen van, de mégsem Dimitry mellett. Semleges pont, pedig mind a két félnek jól jönne a segítsége.
Vajon megváltozik a véleménye, és ha igen, kihez csatlakozna? Mi késztetné?




 

A szívkirálynő:

 

/Még egyéb mellékszereplők.../